Klímaforgalmazás

forgalmazas

Klímaforgalmazás

Felhasználói társadalomban élünk, ezért a legtöbben a hőség beköszöntével elmennek a legközelebbi szupermarketbe, és onnan vásárolják meg az árfekvésben legmegfelelőbb klímát. Bár globálisan elmondható, hogy a fogyasztóvédelem az EU hatására sokkal vásárló orientáltabbá tette a piac kínálatát, és rákényszeríttette a nagy forgalmazókat, valamint a gyártókat is, a vásárlók lehetőség szerinti legteljesebb körű tájékoztatására. Ez valóban elegendő lenne, hogy az ön igényeinek legjobban megfelelő és hosszú távon a leggazdaságosabb megoldást találja meg? 

 
 

Bizonyára ön is tapasztalta már, hogy a megannyi klímaberendezés ködös technikai leírásának hosszas olvasása és összehasonlítása után, egy nagyáruház eladója nem mindig tudta megadni felmerülő kérdéseire a kielégítő színtű választ, vagy hogy egy készülék megvásárlása után, beüzemelés/használat közben jött rá olyan problémákra, amikre egy szakember már a berendezés megvásárlása előtt felhívta volna a figyelmét.

Tapasztalatunk szerint bár a legtöbb vásárló egyre tudatosabb a minőség keresésében, sajnos legtöbben még homályban tapogatóznak, hogy mik azok a szempontok, ami szerint felismerhető a minőségi termék. 

market   
Ebben szeretnék némi segítséget nyújtani, mint professzionális klíma forgalmazók, kiemelt hangsúlyt fektetünk arra, hogy ügyfeleink igényeit, lakását/irodáját/munkahelyét figyelembe véve a legkiválóbb és funkciója/működése alapján legmegfelelőbb berendezést szolgáltassuk.    

Fontos szempontok klímaberendezésekkel kapcsolatban.

1) Különböző típusok

ablakklíma

 A) Ablak Klíma 

Bár az Ablak klíma gyors és egyszerű megoldás, esztétikai és egyéb hátrányai hangsúlyosabbak, mint előnyei.

Előnyei: Egyszerű beüzemelése nem feltétlenül kíván szakembert, egy asztalos, de akár egy ügyes kezű, némi szerelési tapasztalattal rendelkező tulajdonos is megbirkózik vele, bár utóbbi két esetben a garanciavesztés szinte garantált.

 

Az Ablak klíma nem engedélyköteles a hatóságnál, általában a falban kialakított nyílásba, vagy közvetlenül az ablakban helyezik el. Ventilátorhoz hasonló légkavaró elven működik, amit egy hűtőrendszer, és elektromos motor hajt, amik elkülönített rekeszekben helyezkednek el a szerkezeten belül.

 Hátrányai: Hangos, erős huzathatása van, és esztétikailag sem mutatós.

Csak abban az esetben javasoljuk, ha a hűteni kívánt helyiség nem alkalmas komolyabb hálózat kialakítására.

 

 

 B) Mobil Klíma

Sokan félreértik ennek a típusnak a nevét. Bár tény, hogy a mobil klímák mozgathatók, nevük sokkal inkább arra utal, hogy nincsen rögzített helyük, nem pedig arra, hogy nem igényelnek semmiféle hálózati kiépítést.

Hasonló elven működik, mint az ablak klímák, üzembe helyezéséhez rendszerint 12 cm átmérőjű gégecsővét ki kell vezetni a szobából. Ez a falon illetve az ablakon kialakított nyíláson tehető meg. Bár a mobil klíma mozgatható helyiségek közt, így úgymond több szoba hűtésére is alkalmas, azonban minden helyiségbe szükséges kialakítani a gégecső kivezetését.

Mobilklíma  

Előnye: hogy relatíve több helyiség hűtésére alkalmas, könnyen kialakítható

Hátránya: Zajos, erős huzathatása van, viszonylag nagy helyet foglal el, továbbá a gégecsővön távozó meleg levegő visszaszivároghat a helyiségbe ezzel rontva a berendezés hatékonyságát.

Leginkább átmeneti vagy alkalmi hűtésre javasoljuk, vagy olyan helyiségek hűtésére, ahol hálózat nem kialakítható.

  

 
 split klíma

  C) Split Klíma

A split az angol „osztott” szóból származik, a elnevezés onnan ered, hogy ennek a típusnak két része van, a kültéri egység és a beltéri egység. Érdemes a két egységet minél közelebb elhelyezni egymáshoz a jobb hatékonyság érdekében. Ennél a klímánál már komolyabb hálózatot kell kiépíteni, így telepítését mindenféleképpen érdemes szakemberre bízni.

A split klímák legnagyobb előnye, hogy a zajt keltő alkatrészek a külső egységben helyezkednek el a helyiségen kívül. Valamint hőtermelése is a berendezés kültéri részében bocsátódik ki, így minimális az esély arra, hogy a termelődő hő miatt romlana a berendezés teljesítménye. Szinte bárhova felszerelhetők, széles választéka létezik különböző típusokból, amik nem csak teljesítmény, de design szerint is variálódnak.

A split klímát egyaránt lehet alkalmazni egy illetve több helyiség hűtésére. Itt válik fontossá két altípusa: A mono és multi split klíma. Alapvetően mindkét változatával meglehet valósítani több szoba illetve munkahelyiség hűtését, csupán a kivitelezésben van eltérés.

A mono split klíma minden esetben egy kültéri és egyetlen beltéri egységet tartalmaz, amiket rézcsövek és elektromos vezetékek kötnek össze. Amennyiben több helyiséget kívánunk mono split klímával hűteni, a szobák számával megegyező számú berendezés vásárlása szükséges.

 

A multi split klímák minden esetben több szoba hűtésére lettek tervezve. Igényeinktől függően megkülönböztettünk dual, trial és quad típust.

Dual: Egy kültéri egység, két beltéri egység

Trial: Egy kültéri egység, három beltéri egység

Quad: Egy kültéri egység, négy beltéri egység. 

A legfontosabb különbség a mono és multi típus közt, ha több helyiség hűtését tervezzük velük. Több mono esetében mindig a sethez tartózó kültéri egységet kötjük össze a beltéri egységgel. Más szóval a két szobába elhelyezett berendezések egymással nem lesznek össze kötve. Míg a multi esetében az egy kültéri egységre kötjük mind a két beltéri egységet.

 multi split

A képen egy trial split klíma látható. 

 

Fontos figyelembe venni, hogy bár több helyiség multi split berendezéssel való hűtése esztétikusabb látvány, hisz házunk/lakásunk/munkahelyünk falán egyetlen kültéri egység lesz csak. Ugyan akkor a mono hálózatának kiépítése sokkal kisebb átalakítási munkálatokkal jár, illetve ezáltal olcsóbb is.

 

 

artklíma

A split klíma függetlenül attól, hogy mono vagy multi, sokkal rugalmasabb elhelyezési lehetőségeket kínál. Ha fontos önnek otthonának/irodájának külseje, mindenféleképpen ezt a berendezés típust javasoljuk. A beltéri egység általában egyik oldalfalra kerül, de léteznek mennyezetre helyezhető, illetve álmennyezetre szerelhető verziói is. Népszerűségüknek köszönhetően a gyártók egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az esztétikai megjelenésre, ami a kellemes, nem feltűnő designtól akár a kifejezetten művészi külső megjelenésig terjedhet.

Split klímáknál továbbá előfordul az „inverter” kifejezés, ezek a típusok jóval energiatakarékosabbak egy normál split klíma berendezésnél, akár 35-40%-kal kevesebb energiát fogyaszthatnak. Ennek oka a beépített fokozatmentes energia szabályzó, más néven inverter. A hagyományos készülékek mindig 100% teljesítménnyel dolgoznak a kívánt hőmérséklet elérése érdekében, majd lekapcsolnak egy időre. Ezzel ellentétben az inverteres készülékek folyamatosan üzemelnek, viszont csupán akkora teljesítménnyel, ami a kívánt hőmérséklet eléréséhez szükséges, ezzel jelentős áram felvételt megspórolva önnek.

 

Amennyiben ön komolyan foglalkozik hosszú távon is megtérülő klímaberendezés vásárlásával, úgy mindenképpen a split klímát javasolnák külső megjelenésének és kialakításának esztétikája, redukált zaj és hő kibocsátása, energia takarékossága miatt.

 

 

 D) Mennyezeti Klíma

Ezeket a berendezéseket ott alkalmazzuk, ahol nincs megfelelő függőleges oldalfal felület, illetve esztétikai okokból. Lapos kivitelezésének köszönhetően a készüléket a mennyezetre lehet szerelni, ilyenkor alulról szívja, és vízszintesen pedig kifújja a levegőt. A levegő irányának szabályozására nagyméretű terelő zsalukkal látjuk el a készüléket.

Nem csak mennyezetre, de padlóra vagy kicsivel a padló fölé is elhelyezhető, ilyenkor úgy néz ki, mint egy radiátor. Ennél a megoldásnál a berendezés a padló felől szívja be a levegőt, és a mennyezet irányába bocsátja ki.

Egyes típusaival ha fűtésre is használjuk, megoldható az elektromos vagy melegvizes fűtés rásegítő beiktatása a hálózatába, illetve a szoba levegőjének keringetése mellett, friss levegő bevitele is lehetséges.

 

mennyezeti

 

Előnye: Vízszintesen és függőlegesen is szerelhető. Könnyen telepíthető, anélkül hogy megbontaná egy elegánsan kialakított szoba képét. Viszonylag csendes működés. Nagy teljesítményű változatai is kaphatók akár 16-18 kw-os is.

Hátrányai: Viszonylag drága. Az oldalfali berendezésekhez viszonyítva nagyobb helyet foglal el.

Elsősorban irodák, üzletek, munkahelyiségek hűtésére/fűtésére javasolnánk, bár kisebb teljesítményű változatai tökéletesen megfelelnek lakások hűtésére/fűtésére.

 

 

Légcsatornás

D)  Légcsatornás Klíma

 A légcsatornás klíma a split klímák egyik változata, azonban számtalan előnnyel bír a hagyományos splít berendezésekkel szemben. Lakások, munkahelyiségek hűtésére alkalmas, egyetlen szettel akár több szoba hűtése is megoldható. A kültéri egység lényegében megegyezik egy hagyományos split klíma kültéri egységével. A beltéri egység jelenti az első különbséget, ezt általában álmennyezetbe vagy padláson tanácsos elhelyezni, illetve más zárt/rejtett helyiségben. A beltéri egységből hang és hőszigetelt flexibilis vagy merevfalú csöveken keresztül vezetjük a hűteni kívánt szobába a levegőt. Minden helyiségben két darab befúvórácson keresztül áramlik a levegő, az egyiken érkezik a kezelt/hűtőt levegő, míg a másikon távozik. Egy beltéri egység akár több szoba hűtésére is alkalmas megfelelően bevezetett csövek és befúvórácsok segítségével.

A levegő áramoltatásba könnyen bevezethető friss levegő, így a berendezés nem csak a szoba levegőjét fogja kavarni, de gondoskodik friss levegő utánpótlásáról is. A légcsatornás klímából kisebb sebességgel áramlik a levegő, így minimalizálja, a huzat hatást.

 

A beltéri egységének rejtett illetve a hűtőt helységen kívüli elhelyezése miatt a zajhatás is jelentősen csökken. Esztétikailag is sokkal előnyösebb, mert csupán két darab befúvórácsot kell elhelyezni helyiségenként. 

Leginkább akkor érdemes ezt a berendezést választani, ha van hely a beltéri egység álmennyezetbe vagy padláson történő elhelyezésére, valamint van hely a levegőt elvezető csövek beépítésére. Érdemes építkezéskor előre megtervezni a légcsatornás klímák elhelyezését, de tetőtérrel rendelkező épületekbe utólag is megoldható az elhelyezése.

 

 

2) Energetika és teljesítmény

 

A) Energetika

Egyre többen figyelnek oda energetikai szempontokra hétköznapi és luxus eszközök vásárlásakor. Van aki környezetvédelmi tudatosságból, van aki egyszerűen spórolni szeretne a villanyszámlán, azonban a végeredmény ugyanaz: kevesebb áram felvétel. Az EU szerint szabványosított jelrendszer bár támaszpontot nyújt, nem fejezi ki tökéltessen az energiafogyasztás mértékét. Bizonyára ön is volt már olyan helyzetben, hogy különböző szempontok szerint sikerült leszűkítenie néhány klímára a bőséges választékot, viszont szerette volna ezen belül is megtudni, hogy melyik készülék fogyasztja ténylegesen a legkevesebb áramot, mert mindegyiken csupán egy „A” betű volt feltüntetve.

Ilyen esetben az EER/SEER illetve az COP/SCOP értékeket kell össze hasonlítani.

Az EER/SEER a hűtés üzemi hatékonyságát mutatja, a COP/SCOP a fűtés üzemi hatékonyságát mutatja.

Az EER/COP az ideális, egységes körülmények közt mért adatokat adja meg, míg a SEER/SCOP nevében az S a szezonális szót takarja, az adatok mérése közben figyelembe vették az időjárás változékonyságát. Így elmondható hogy a SEER/SCOP sokkal hitelesebb adatot fog szolgáltatni önnek, mint a EER/COP. Azonban bármelyik verzió legyen is feltüntetve egy készülék specifikációján, minél magasabb a hűtési/fűtési üzem hatékonyság, annál kevesebb áramot fogyaszt a berendezés.

seer-scop  

B) Teljesítmény

A klímák teljesítményük szerint is váltakoznak. Hibás megközelítés feltételezni, hogy minél magasabb a teljesítmény szám, annál jobban fog teljesíteni a berendezés az általunk hűteni kívánt helyiségben. Illetve szintén hibás megközelítés, hogy a minél alacsonyabb teljesítmény, energiatakarékosságot von magával. A helyes módszer, hogy megállapítsuk hűteni kívánt helyiségünk mekkora teljesítményt igényel, úgy hogy kiszámoljuk a légköbméterét. Erre a legegyszerűbb módszer ha összeszorozzuk a szoba két oldalának hosszát, és az így megkapott négyzetmétert megszorozzuk a magassággal, ami általában 2,5 méter, végeredményül megkapjuk a szobánk légköbméterét. 33watt szükséges 1 légköbméter hűtéséhez, így a légköbmétert meg kell szorozni 33-mal, és az így kapott eredmény, megadja a pontos teljesítményt, amire szükségünk van egy helyiség klímával való hűtéséhez.

Példa: helyiségünk hosszabb oldala 6 méter, míg a rövidebb 4 méter. Első lépésben összeszorozzuk a két értéket 6x4=24. A kapott érték a négyzetméter, ezt még meg kell szoroznunk a helyiség magasságával, ami 2,5 méter. 24x2,5=60. A kapott eredmény helyiségünk légköbmétere. Ne felejtsük el, hogy 1 légköbméter hűtéséhez 33Watt szükséges, tehát a kapott eredményünket meg kell szoroznunk 33-mal. 60X33=1980 Watt. Tehát az eltérő teljesítményű klímák közül a legideálisabb választás, ami megegyezik vagy valamivel nagyobb teljesítményen üzemel, mint a kapott értékünk. Ne menjen a kiszámolt szám alá! A klíma nem fogja tökéletesen ellátni funkcióját, ha teljesítményéhez képest nagyobb helyiséget akar hűteni/fűteni vele.

 

 

 3) Garancia és márkák. 

   
garancia 

A) Garancia

Egyre többen figyelnek oda a garancia élettartamára. Alapvetően elmondható, hogy minél hosszabb időt szavatol egy gyártó, annál biztosabbak lehetünk abban, hogy beruházásunk hosszú távon is kifizetödő lesz. Azonban van még pár részlet, amire nem árt odafigyelni. Műszaki berendezések esetében az egyszerűség, nem feltétlenül szavatolja a minőséget, éppen ellenkezőleg. Jó pár gyártó előírja, hogy szakembernek kell beüzemelnie, illetve adott időközönként karbantartani a forgalmazott klímaberendezést, hogy a garancia érvényes maradjon. Ezt nem csak azért érdemes ellenőrizni, hogy kapkodásból/figyelmetlenségből el ne veszítsük a garanciánkat, hanem az e fajta feltétel egyben azt is jelzi, hogy készülékünk finom kialakítása, és precíz működése szakember tapasztalatát igényli beüzemelés/karbantartási feladatok ellátására, ami a kiváló minőség egyik ismertető jele. 

 
 B) Gyártó

Egyre több vásárló figyel oda a márkákra és a gyártó országra, azonban fontos figyelembe venni hogy a gyártó, nem mindig takarja a márka székhelyét ahonnan a fejlesztések, és a technológiai szakértelem származik. Egyre több cég más országokban végezteti az összerakás/gyártási folyamatokat, a olcsó munkaerőpiac vagy a szállítási költségek megspórolása végett. Gondoljon csak bele az Audinak is van Magyarországon gyára, de ettől még a járművek kialakítása, fejlesztése mögött ugyan úgy a német precizitás és szakértelem áll.

Ez alapján a klíma vásárlásakor érdemes utána nézni nem csak a gyártó országnak, de a márka székhelyének/származási országának is. 

 
 
     
ÖSSZEHASONLÍTÁS INDÍTÁSA